Szippantós sztori
Egy napsütötte nyári reggelen boldogan ébredtem fel és néztem ki az ablakon. A megszokott, örömteli és rendkívül buzdító látvány fogadott: a meglehetősen rozsdaette, ütött-kopott szippantós ifa ott áll büszkén s délcegen, munkára várva. Örömömet tovább fokozta a vélhetőleg engem szidó három-négy szomszéd tajtékzó arcának elképzelése, akik miattam nem találnak ház előtti parkolóhelyre sosem, mivel körülbelül ennyi autó számára használható terület szükséges ahhoz, hogy én kimért műgonddal keresztbe beálljak néhány sunyi fingás eleresztése közepette. Gyorsan elfogyasztottam zsírban tocsogó és kiváltképp laktató reggelimet, majd egy kielégítőt szartam. Ezután felhajtottam egy liter kobra energiaitalt és átszellemülten járultam szeretett munkaeszközömhöz, melynek kerekeiről és oldaláról gyorsan eltávolítottam egy előző nap szórakozásból elgázolt erdei hajléktalan maradványait, mely a megszokottnál makacsabbul lepte el a gépet, feltehetőleg azért, mert több alkalommal is visszatolattam, hogy szakszerű munkát végezzek. A takarítás befejeztével beültem a fülkébe, elővettem kis noteszemet a rám váró feladatokkal és úgy beletapostam a gázba, mint járni tanuló vak kisbaba a saját szarjába. A kipufogóból ekkor olyan bűdületes koromfelhő csapott ki, hogy ha azt egy környezetvédő meglátja, záros határidőn belül szívrohamot kap.
Elindultam hát utamra, első állomásom egy viszonylag rendezett nagycsaládos otthon, méretes derítővel. Szeretek ide járni, mert általában viszonylag híg a szippantani való alapanyag, nem szenved sokat a szivattyú, és nem utolsó sorban az egyik itt lakó lánynak orbitálisan nagy, bámulásért kiáltó csöcsei vannak. Miközben hű masinám bőszen tevékenykedett, nem is haboztam legeltetni szemeimet az éppen a kertben tevékenykedő csaj feszes idomain, melyet a törvényszerűen elmormolt aranyköpésem koronázott meg: cica, te természetben is fizethetsz, nálam is akad egy leszívásra váró tartály. Sajnos eddig mindig elutasító választ kaptam, de nem adom fel, egyszer az üres pöcegödörben fogom alaposan megdöngetni, valószínűleg kutyapózban. Miután kifizették szolgálataimat elindultam a közeli erdőbe, ahol előző nap az a fránya csöves összerondította a kerekemet a beleivel, hogy megszabaduljak a felszippantott matériától. Megérkezvén kedvenc helyemre elöntötte a lelkemet a földöntúli boldogság, amint csicsergő madarakat hallottam, aranyos állatkák játszottak a gyönyörű virágokkal borított idilli kis tisztáson. Tudtam, hogy ennek a szennyvíznek ennél szebb helyet keresve se találhatnék, így serényen ki is engedtem és gyönyörködtem a kivezetőcső halk gurgulázásában és a mindent elárasztó fekália fenséges látványában és pompás illatában.
Miután megtrágyáztam ezt a kis erdei édenkertet, tovább álltam a következő fuvarom helyszínére, ahol nem szeretek sokat időzni, így örülök is mindig a ténynek, hogy a pöcegödör csak körülbelül feleakkora és a házat csupán egy öregasszony lakja, aki elég lassan szarja tele az amúgy szabadelfolyásos kivitelezésű alkalmatosságot. Nemcsak iszonyúan ronda és birircsókos, illetve akkora orra van, hogy Izraelben ezért elnőkké választanák, de ráadásul penetráns szag is körüllengi, amit finom, pöceléhez szokott orrom nehezen tolerál. emellett még egy állatkertre való rühes macskája is van, melyek közül nem egynek a teteme dugította már el a csövet szippantás közben, mert amikor valamelyik megdöglik, a porhüvelye többnyire az emésztőben végzi. Amikor a vén szatyor nem nézi miként dolgozom, nem restellek egyet-kettőt alaposan felrúgni, eddig tizenhat ilyen alkalmat számoltam össze, melyeket gondosan feljegyzek a tartály falára húzott kis strigulák képében. Emellett még sok más eseményt is dokumentálok az edényzet felületén: többekközött leszorított autósok, elgázolt állatok, alkalmanként kilapított hajléktalanok mennyiségét is buzgón nyomonkövetem. Mondanom sem kell, össze van már firkálva a verda oldala, mint valami börtöncella, vagy érzékeny korszakát élő tizenéves alkarja. Szóval a mai nap is a szokásos macskafelrúgásokkal kecsegtetett, hála ezen állatok igen magas sűrűségének és a korábban említett "megtehetem mert nem látja senki" állapotnak... Két újabb csík került a dicsőségfalra, miközben a banya bent volt a házban. Sajnos az itteni trutymót mindig lassan viszi a gép, mert igen sűrű, valószínűleg az öregasszony buzgón spórol a vízzel. Ennek negatív következménye, hogy sokáig kellett nyelnem a házából kiszűrődő gyomorforgató bűzt, melyet pár erőltetett szellentéssel próbáltam ellensúlyozni, de nem sok sikerrel. Szerencsére lassacskán kiürült a gödör, így a honoráriumom sebes felmarkolása után mehettem is új otthont keresni a viszkózus matériának. Ekkor gondolataim az egyik közeli tavacska irányába orientáltak, melyet - főleg unalmam elűzése céljából - vehemens tempóval közelítettem meg, melynek a szokásosnál gyorsabban csökkenő üzemanyagmennyiség, anyázó gépkocsivezetők és végül egy példásan halálragázolt őzgida lett az eredménye. A kötelező strigulázást követően halkan odatolattam a tavacskához. Gyönyörű kis idilli hely ez, hattyúk és vadkacsák úszkálnak a festői szépségű virágzó vízinővények között, alkalmanként felbukkan néhány aranyhal, a helyi állatok ide járnak szomjukat oltani. Néha-néha kisgyerekek is járnak pancsolni a nyári napon kellemesen langyos vízbe. Gyönyőrű volt az összkép, amint az erdő barátságos neszei közül egyre hangosabban szűrődött ki a tolatásjelző plittyegése, amint a vízpartig gurult a robosztus szerkezet. Óvatosan a tóba helyeztem a csövet, majd fokozatosan kieresztettem a tartalmas trágyalevet. Mivel igen lassan folydogált az anyag, volt időm a nemrég elcsapott őzet elhelyezni az ülések mögött későbbi táplálkozási célú felhasználásra és a korábban egy csere alkalmával felgyülemlett használt motorolajat is beiktattam a természet körforgásába, mely varázslatos színkavalkád kíséretében oszlott el egyenletesen a víztükrön.
Miután megszabadultam terheimtől megkönnyebbülten indultam a napi utolsó munkámra, mely azért különleges, mert kétszer is megtelik a tartály, mire az összes szennyvizet leszívom, így mindig fordulni kell, dupla annyi meló, viszont kétszeres az anyagi ellenszolgáltatás is, így nem zavar a folyamat szokásosnál nagyobb időigénye. Szokás szerint megjelentem, egy középkorú úr fogadott, illetve annak rendkívül hiperaktív beazonosíthatatlan fajtájú kutyája, melynek különös hóbortja, hogy a tömlő oldaláról előszeretettel nyalogatja le a rárakódott salakanyagot. Ezt persze mindig elismeréssel nyugtázom, mert le van a gond a tisztításról, de utána persze értetlen tekintettel viseltetik irántam, amikor engem is megnyalogatási szándékával környékez meg és én egy precízen kivitelezett felrúgással honorálom. De ez van, ezt kell szeretni, az élet is így működik, ha valakinek szaros a nyelve, idővel felrúgják. Itt meg kell említenem azt a fontos tényt, hogy ez az eb már majdnem meghaladja a kényelmes felrúgási mérethatárt, amin felül nem repül odébb és a lábamnak sem tesz jót. De azért minden alkalomal amikor kiprovokálja, megbírkózok a feladattal, többnyire sikerrel. Egyszer tanulhatna belőle... Merengésem közepette megkezdtem a derítő professzionális lecsapolását, mikor az öreg tata jól ismervén pőcéje térfogata és a teherautó befogadóképessége közötti lényeges különbséget, egy közeli kocsmában helyezkedett várakozó üzemmódba, hogy minél kevesebb szagártalom érje. Ekkor elérkezettnek láttam az időt némi trükk bevetésére, mellyel lényegesen leegyszerűsíthető az általam végzett munkafolyamat: az udvarban található egy régóta nem használt kút, ami csak foglalja a helyet. A tintás tata várhatóan hosszabb távolléte alkalmat biztosított eme struktúra tüzetesebb szemrevételezésére, melynek során megállapítást nyert a tény, hogy mélysége és igen alacsony vízállása módfelett alkalmassá teszi egy fordulónyi pöceturha feltűnésmentes elhelyezésére. Ez az összefüggés hamar tettekbe torkollott és máris megnyugtató monoton csobogással ömlött az addigra megtelt tartályban lévő, szerencsére viszonylag alacsony viszkozitású folyadék. Miután ez a probléma megoldotta önmagát, visszarendeztem a kutat a fellelt állapotába, lefedve, háborítatlannak feltűntetve és megkezdtem a második rund céltudatos kitermelését. Idővel a vendéglátóipari egységben eltöltőtt idővel arányos mértékben lerészegedett bácsika hazabotorkált és megelégedetten nyugtázta munkavégzésem kiemelkedő sebességét, mivel addigra már a cső összetekerésén és a jármű menetkész állapotba hozásán fáradoztam. Miután felmarkoltam a jussomat, gyorsan a fülkébe pattantam, mielőtt a melléfolyt redva bő felzabálásától valószínűleg igen higiéniátlan szájú házörző összenyalogatott volna és vaskos füstfelhők közepette elégedetten távoztam. A munkanapomnak lényegében ezzel végeszakadt, már csak a maradék retektől kellett valami elegáns és széleskörű humorérzékemet maradéktalanul kielégítő módon búcsút vennem. Ekkor körvonalazódott ki egy igazán impozáns gondolat, lényegében olyan világosság öntötte el elmémet, amit egy kiégő házban tapasztal a benntrekedt ember.
Volt a közelben egy egész terjedelmes akna, jónéhány nyílással a tetején, melyet többnyire hajléktalanok használtak menedékként. Előzetes becsléseim szerint körülbelül megegyezett a térfogata az általam szállított végtermékével, így hamar arra az elhatározásra jutottam, hogy megtréfálom az ott élő egyéneket. Először hazamentem és a korábban elütött őzből igen ízletes pörköltet főztem magamnak, amit egy gusztustalan, szó szerint mocskos zabálás követett. Utána kivártam, míg beesteledik és elalszanak, majd halkan megközelítettem a célhelyet. A rossz minőségű kannásbortól alélt csövesek addigra már nem ébredtek volna fel arra sem, ha egy arra járó begerjedt vaddisznó análisan megerőszakolja őket, így természetesen hőn szeretett ifám óvatos gördülése sem rázta fel őket mámoros álmukból. Mikor megérkeztem és ráálltam a célra, gondosan bevezettem a csövet egy vele körülbelül megegyező átmérőjű nyíláson, majd csendesen megengedtem a csapot és andalogva hallgattam a sebesen ömlő fekália barátságos bugyborékolását. Hamarosan ezt a csodás összképet borgőzös szitkozódások és artikulálatlan, fulldoklásra emlékeztető krákogások kezdték lerombolni, melyek közé igen gyorsan vegyült el az én igazi, zsigerből jövő, éktelen vihogásom. Masszív rekeszizomtevékenységem a húgyhúlyagomat is aktívabb működésre inspirálta, melynek hamar meg is lett az eredménye, ugyanis másodperceken belül vígan fütyörészve vizeltem az időközben megtelt aknában vergődő, felismerhetetlenségig összemocskolódott fedélnélküliekre.
Dolgom jól végeztével elindultam hazafelé, ahol egy kis maradék őzpörkölt várta, hogy beteljesedjen a tartalmas nap. Miután elcsattant pár "végre hazaértem" bélgáz, elégedetten nyitottam ki egy igazán megérdemelt sört és abszorbeáltam, majd a vacsorám kíméletlen elfogyasztása után megigazgattam a kimerítő munkában enyhén bepállott heréimet és megnéztem a Barátok Köztöt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.