Óvodás sztori

Egy borongós, ködös decemberi péntek reggelen a telefonom ébresztője zökkentett ki mámoros álmomból, és ébresztett rá a felismerésre, hogy egy szokványos másnapossággal és melózással indított, majd később nagyfokú zülléssel és magas precizitással kivitelezett szétcsúszással folytatott napnak nézek elébe. Megfordult a fejemben, hogy fel kéne öltözni, de a probléma megoldotta önmagát, ugyanis a hátizsákomat is beleértve teljes ruházattal magamon ért a reggel, a bejárati ajtótól nem messze a padlón fekve. Gyorsan letisztogattam a bőrkabátomról egy meglehetősen szétterjedt állapotban díszelgő okádékfoltot, majd a zsebemben fellelt maradék jéger sebes elfogyasztásával letudtam a fogmosást is. Ezután felhajtottam egy liter Kobra energiaitalt, majd igen gyorsan, és kiváltképp zsírosan megreggeliztem, és siettem hűséges Ifám volánjához, hogy még idejében beérjek az oviba.

A szemfüles olvasó most kiszúrhat némi következetlenséget az előző sztorikban felvázolt munkaköreim és a jelen állapot alacsony szintű kontinuitását illetően, így egy kis fejtágítás következik. Néhány, ételmérgezéssel igencsak összefüggésbe hozható rejtélyes haláleset arra késztetett, hogy egy időre jegeljem a tóparti kifőzde témakörét, így gondoltam más munka után nézek, lehetőleg a szakmán belül. Ekkortájt kerestek egy, a lakóhelyemhez közel álló, kissé alacsony költségvetésből gazdálkodó óvodába szakácsot, így kisvártatva újra egy konyhán találtam magamat. Tudvalevő ugyanis, hogy az említett intézmény csőd közeli állapota miatt némi leépítésen esett át mind személyzetet, mind minőséget illetően, így keresve sem találhattak volna jobb séfet nálam, ugyanis mindig is élen jártam az alapanyagbeszerzés és a hulladékkezelés költséghatékony és egymással magas korrelációt mutató, szakszerű levezénylésében. Emellett némi extra feladatkörrel is megbíztak: az említett emberhiány miatt, amikor nincs munka a konyhán, nekem is be kell segítenem a kölkök pesztrálásában. Ennyi elég is az ismertetőből, mert ez idő alatt pontosan tizenhat kisebb fokú közlekedési szabálysértést, három közúti veszélyeztetést, és egy módfelett szórakoztató gázolást sikerült összehoznom. Sajnos nem embert, ezúttal egy műanyag kismotort zúztam össze, amiről még idejében leugrott megszeppent gazdája. De ettől függetlenül megért egy zsigerből jövő, komisz kacajt.

Megérkezvén a parkolóba jó néhány kollégának keresztbe tettem, ugyanis pontosan ilyen módon sikerült leállítanom délceg teherautómat az ott várakozó egyéb gépjárművek általánosan elfogadott hossztengelyéhez képest. De hát most mit tegyek, másnapos vagyok, bíbelődik a fene azon a szűk helyen, odafigyelve a többiek ótvar állapotban lévő, lelakott Suzukijaira is, amiket azért néha mégis sikerül gondatlanul meghúznom. Sebaj, idővel úgyis a roncstelepen kötnek ki, én csak elősegítem a folyamat gyorsabb lezajlását. Bementem, felkészültem a hamarosan megejtésre kerülő reggeliztetésre, közben váltottam pár szót az egészen baszható kolléganőkkel is. Mivel én vagyok az egyetlen férfi alkalmazott, így kedvemre válogathatok a felhozatalból, néhányukat már meg is környékeztem céltudatos közösülési szándékommal, egyesek hajlandónak is bizonyultak rá. Ezt a munkanapomat is hasonlóan indítottam, a konyhapultra a kétnapos kenyér és a romlott párizsi helyett ezúttal is formás seggek kerültek, a készülőben lévő kakaóba pedig a gyorsan lezavart, heves aktus folyékony melléktermékei. Ezután a zsebemben dudorodó jégerből húztam egy nagyot, majd a maradékot beleöntöttem a teába, a kölkök szerint így nagyon finom. Gyorsan összegányoltam a szendvicseket némelyikükbe egy-egy mélyről felkrákogott, sunyi köpetet is elhelyeztem, mert fogytán volt a majonéz. Az a jó a gyerekekben, hogy még minden poén új nekik, nem olyan kritikusak az étellel szemben mint a felnőttek, kevésbé ismerik fel ha megromlik valami, és ha kutyahúsból van az ebéd. Miután a pufók ovisok jóllaktak, elindultam a szokásos beszerzőkörutamra, mely ezúttal a környék olcsó kategóriás éttermeit érintette, ugyanis ezen egységek személyzete örömmel szabadul meg a már eladhatatlanná vált maradéktól, hogy alacsonyabb legyen a hulladékkezelési költség. Bennfentesként jól ismerem ennek a mechanizmusnak a működését, nem ritkán kétszer-háromszor is megjárja a konyha - vendég asztala - tálcagyűjtő - konyha ciklust egy adag élelem, mire reális alternatívává válik, hogy végleg meg kéne szabadulni tőle. De a gyerekek nem fizetnek az ételért, így náluk néha ennél többször is körbejár a finom falat. Méghozzá a már sokat tapasztalt, veterán éttermi fogások. Amit meg többször is fel lehet szolgálni, az csak jó lehet, a gyerekeknek meg természetes, hogy a legjobb jár. Én már csak ilyen karitatív ember vagyok. Ezek után az utam a közeli sertés- és marhatelepekre vezetett, ahol alkalmanként akad egy-egy betegségben elhullott állat, ami szintén erős megszabadulási késztetést okoz az üzemeltetőknek különböző járványügyi megfontolásokból. Így természetes, hogy némi kenőpénzért cserébe megszabadítom őket a kellemetlen problémaforrásoktól. Nem is értem, eddig miért nem kaptam Nobel-békedíjat segítőkész hozzáállásom miatt. Ezt követően az áruházakat szabadítom meg a lejárt szavatosságú élelmiszerektől, végül némi fáradt olajat csapolok az egyik gyorsétterem mögött, és irány vissza, készülni kell az ebédre.

A mai menü bűzös moslék redvagolyókkal, akarom mondani finomfőzelék fasírttal. A kétes eredetű alapanyagoktól meg se szabadulhatnék jobb módon, a gondosan megválasztott fűszerezés még a legmakacsabb penész vagy rothadás könnyen felismerhető jellemvonásait is képes ízlésesen elfedni. Elővettem a két héttel ezelőtti, hasonló módon fogant főzelék lefagyasztott maradékát is, hogy az se vesszen kárba. Ráférne úgyis a frigóra némi takarítás, a héten már a második idegen eredetű döglött patkányt találtam benne, amit nem én tettem oda. Na, mindegy, legközelebb pörkölt lesz, jók lesznek abba. Apropó pörkölt, szeretek igencsak zsíros, laktató fogásokat elkészíteni a kis zabagépeknek, ugyanis ha alaposan eltelnek, hajlamosabbak nyugton maradni a csendes pihenő alatt, ami számomra fontos szempont, ugyanis ebéd után az egyik nagycsoportban nekem kell felügyelnem. Az elmúlt hetekben szemmel láthatóan meghíztak a lurkók, lehet pár hónap múlva tarthatnék egy remek vágást némely zsírosabb példányból. Lassan el is készültek az ízletes falatok, elérkezettnek láttam vályúhoz szólítani az állatokat. De előtte még előkaptam néhány szem nyugtatót, és a kávédaráló segítségével ivólében feloldható állagúvá változtattam őket, hogy sokáig tartson majd az a szunyóka. Szoktam tenni az óvónők kávéjába is, így kisebb érdeklődést tanúsítanak rendhagyó konyhai munkásságom iránt. Az éhes tömeg tetszését ismét sikerült minden különösebb nehézség nélkül elnyernem, így a maradék lefagyasztását követően takarodót fújtam a jóllakott kispöcsöknek, akiket a közeli patikából jutányosan leakasztott lejárt szavatosságú rivotrill példás gyorsasággal szenderített el. Pár óráig most nyugtom lesz felkiáltással megkerestem a hűtő mélyén lapuló söreimet, és nekiláttam céltudatosan megalapozni az optimális üzemelésemhez előírt sztenderd véralkoholszintet. két sör után még jobb ötletem támadt, sodortam magamnak egy masszív jointot, és átadtam magam az ellazulás egy magasabb fokának. Kifejezetten vicces dolog egy teli óvodai teremben alaposan betépni, a törpe bútorok, a sok alvó kölök egészen szürreális látképpé torzul, amikor elönti az agyamat a hatóanyag. Ilyenkor kedvem lenne egy baltával végigrohanni közöttük, és egyenként feldarabolni az összeset, de ezt majd az utolsó itt töltött munkanapomon ejtem meg. Ám hirtelen komolyabb problémáim is adódtak, mint ezen elmélkedni: rájöttem, hogy fel se bírok kelni, annyira be vagyok állva. Addigra a közben továbbra is folyamatosan abszorbeált sörök is megtették a kellő hatásukat, így kisvártatva azon kaptam magam, hogy próbálok a budira kimenni, de elérhetetlenül távolinak tűnt, mint rákos kisgyereknek, hogy legálisan kiszolgálják a dohányboltban. Gondolataim ekkor az egyik sarokban található akvárium felé kezdtek erőteljesen orientálódni, melynek kékesen derengő háttérvilágítása számomra tündöklő fényként ragyogott a nyomasztó, zord, végeláthatatlan alagút végén. Ólmos lépteimmel arrafelé kormányoztam körülményesen irányítható alantas testemet, majd hamarosan a lágy, megnyugtató monotóniával bugyborékoló levegőztető berendezésből kiszűrődő kellemes hangok kezdetben halk, később fokozatosan erősödő, dallamos csobogással egészültek ki, amint a húgyhólyagom tartalma a tudatlanok nyugalmával fel-alá úszkáló dekoratív díszhalak közé ürült. Ezt az idilli egyveleget alkalmanként - a helyzet komikus mivoltát megerősítvén - önfeledt vihogás is kísérte. Dolgom jól végeztével visszahuppantam a fotelbe, és folytattam a vedelést. Lassacskán úgyis felébred a jónép, melynek állandó lármája részegen, és a leszálló ágú betépés utóhatásait élvezve lényegesen elviselhetőbb zajjá szelídül. Van rendhagyó vizeletürítési szokásomnak egy pozitív hozadéka is: mióta rájárok a kis uszonyosok élőhelyére, nem szidom le Pistikét, amikor beleiszik a vízbe.

Hirtelen aggasztó fejleményekre lettem figyelmes a bélrendszerem irányából, bejelentkezett az aznapi kulaadag, intenzív kitörési szándékkal, és előjelző bélgázokkal felfegyverkezve, így záros határidőn belül lépnem kellett. A lehető legkörültekintőbb mozdulatokkal óvatosan kiosontam az udvarra, ahol a kölkök által folyton körülrajongott azonosíthatatlan eredetű labradorszerű eb pihent békésen a házában. Leguggoltam mögé, kissé megtámaszkodva rajta, majd egy masszív kábelt fektettem a földre, legalább gigabites sávszélességűt. Azután nedves tölgyfalevelekkel szakszerűen kitöröltem megfáradt ülepemet. Ezt követően elégedetten visszasomfordáltam a fotelembe, és hagytam, hogy a problémák megoldják önmagukat. Tudvalevő ugyanis, hogy a kutyák nem vetik meg az ürülék gasztronómiai célú hasznosítását, így rendszerint elfogyasztásra kerül a salakanyag, amitől megszabadulok titokban. De minden mást is felzabál ez a dög, a konyhán felmerülő szinte összes hulladékot képes jóízűen benyelni, így kiváltképp hasznát veszem egy-egy kétes eredetű alapanyagból komponált ételkülönlegesség előállítását követően a bizonyítékok eltűntetése céljából. Okos egy állat ez, tanulhatnának tőle a kölkök.

Közben ébredeztek a purdék, így elrejtettem az italokat, és kedvesen az udvarra invitáltam őket, hogy nyugodtan játsszanak csak a kutyával. Imádják simogatni, dögönyözni, az meg jámboran hagyja nekik, még össze is nyalogatja őket. A szaros nyelvével. szóval most se maradt el az ezen való víg kedélyű, enyhén visszafojtott kuncogás. Az óvónők szerint én egy aranyszívű ember vagyok, hogy ilyen vidáman tudok mulatni az önfeledten játszó lurkókon, csak hát nincsenek tisztában minden apró részlettel. No de amikor őket nyalogatja össze, azon is hasonlóan derülök. Lényegében a mostani délután is a megszokott lefolyási mintázatot követte: betintázva üldögéltem kényelmesen, és hagytam, hogy a kutya vigyázzon a gyerekekre. Én legalább különb vagyok a szüleiknél, akik szintén ugyanezt teszik, csak ők a tévével neveltetik fel a kis taknyosokat. Akadt pár renitens egyed is, akik többszöri kérlelésemre sem óhajtottak kifáradni a helyiségből, így gyorsan bekapcsoltam nekik a konzolt, és a GTA 5-öt. Ez mindig leköti őket annyira, hogy én közben nyugodtan tudjak lazítani. Gyorsan elő is vettem az aznapra gondosan elcsomagolt kokainadagomat, és egy csinos utcácskát húztam az egyik törpe asztalkán belőle, majd buzgón átadtam magamat a bűnös élvezetnek. Kell is az energia a délután további részéhez, mert hamarosan érkeznek a szülők, melyek még a gyerekeknél is idegesítőbbnek bizonyulnak alkalomadtán. A legtöbbször különféle cifra káromkodások, illetve változatos módokon és pozitúrákban lebonyolított nemi aktusokra utaló szókapcsolatok, és mozdulatok észlelése miatt panaszkodnak, de előfordult olyan is, hogy az egyik kislány otthon a konyhaasztalon hintőporból kihúzott egy utcát, és megpróbálta felszippantani. Hát vigyázzanak rájuk jobban, milyen egy züllött porontyokat hordanak ide ebbe a jó nevű intézménybe...

Amint a dolgos szülők apránként serényen elhordták a körülöttem hangoskodó problémát, kezdtem egyre felszabadultabbnak érezni magamat, így néhány anyukával való unaloműző flörtölés után elkezdtem szervezni telefonomon estére a bulit. Ugyanis többnyire maradok még pár órát miután mindenki lelép az épületből, egyfajta gondnoki teendőket is ellátok. Utána meg házigazdait is: kemény szétcsúszások színhelye szokott lenni a pöttöm bútorokkal berendezett csoportszoba, csak utána győzze az ember feltakarítani a vért, a hányást és a fekáliát. De egy ilyen jó helyszínt kár veszni hagyni, így viszonylagos gyakorisággal nem csak gyerekzsivajtól hangos a környék. Ez a nap sem lett kivétel, ahogy az alkalmazottak elhagyták a helyet, úgy lassacskán elkezdtek csordogálni a különböző mértékben szomjas egyének, és kezdetét vette a kőkemény züllés. Kisvártatva azon kaptam magamat, hogy egyre jobban magával ragadt a hangulat, szinte elborult az elmém, egyre brutálisabb fantáziák kezdték elönteni amúgy sem átlagosan működő agyamat. Egy újabb sörért nyúltam, de egyszer csak megszűnt minden körülöttem. Olyan volt, mint egy transzfázisos kvantummoduláció, mintha kiszakadtam volna a téridő-kontinuumból. Ez az állapot körülbelül egy másodpercig tartott, és utána arra eszméltem, hogy egy elhagyatott parkban fekszem egy padon, véres ruhában, a zsebemben egy leszakadt emberi ujjal, körülbelül reggel tíz magasságában. Lopakodó üzemmódban hazatipliztem, és eldőltem, mint egy tarkón lőtt zsidó. Még az előző napi Barátok Köztöt sem néztem meg.