Klónozták Szent Istvánt
Rendhagyó események történtek egy budapesti laboratóriumban - tette közzé a Népszabadság. Jobbikos utasításra genetikai kísérleteket végeztek, melyeknek célja Szent István klónjának megalkotása volt. Az esetet a Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai göngyölítették fel, miután feltűnt, hogy a Szent Jobbhoz illetéktelenek fértek hozzá. A vizsgálatok megállapították, hogy kár keletkezett az ereklyében, térfogata mintegy két köbmilliméterrel csökkent, eltávolítottak belőle egy darabot. A beavatkozás szabad szemmel láthatatlan, ám a műszeres mérések bebizonyították a hiányt. Az ügyben indult vizsgálat Vona Gáborhoz vezetett, személyesen ő adta parancsba két párttagjának a csonkítás végrehajtását. A nyomozás megállapította, hogy kérdéses darabot egy laboratóriumba szállították, ahol az államalapító DNS-ét kivonták belőle, majd a hiányzó szekvenciákát Vona Gábor genomjából egészítették ki. Az így készült embriókat tanulmányozták, később tervezték volna a legjobb minőségű példány pótanyába ültetését. A kommandósok a műtéti beavatkozás inicializálásánál hajtották végre akciójukat, így a kísérlet meghiúsult. A rendőrségi kihallgatásokból kiderült, hogy a Jobbik elnöke utódjának tervezte a klónt. a következő sorok a pártelnök beismerő vallomásából származnak: "Ez a baj mai magyarokkal, elkorcsosulnak, vissza kell térnünk a gyökerekhez. Az új hazát vezesse ismét egy Árpád-házi, államalapítónk utóda előtt fejet hajtanak majd a hithű magyarok." A kommandósok akciója azonban nem biztos, hogy eredményre vezetett, ugyanis a gyanúsítottak nem adtak egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy készült-emás klón is a programban, így elképzelhető évek múlva kapcsolódó probléma felmerülése.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rózsaszín tangás mókus 2012.01.19. 00:55:47