Kiszivárogtatott bizalmas információk szerint Orbán Viktor drasztikus lépésre készül, mellyel egyszer és mindenkorra teljes körű irányítása alá tervezi vonni a jövő nemzedékeinek elméjét. A vasárnapi boltbezárásokkal kezdetét vevő tervezet szerint több lépésben építik le a jelenleg elfogadott társadalmi struktúrát, mellyel egy merőben más irányba terelik az emberek életét.
A boltbezárások után nyilvánvalóvá vált, hogy a polgárok idővel minden döntést elfogadnak, és megtanulnak együtt élni vele, így hamarosan kezdetét veheti a közoktatás átalakítása. A jövő évi költségvetésből már elkülönített források állnak a rendelkezésre új speciális, bentlakásos bölcsődék, iskolák és óvodák építésére, melyekben a későbbiekben a következő generációk okítása folyik majd teljesen újszerű módon. Az úgynevezett népnevelési központokba csecsemőkoruktól kerülnek majd az emberek, nem sokkal a kórházi előnevelésük, és alkalmassági vizsgálatuk után. Az új szabályozást a népnevelési törvénnyel kívánják megoldani, mely kimondja, hogy a 2016 januárja után született gyermekeket már az állam neveli fel, az optimális fejlődéshez szükséges minden körülményt megteremtve. Az anyákat a törvény kötelezi majd újszülöttjük átadására a kórházak számára. A kormányfő ettől a lépéstől a nők nagyobb arányú megjelenésére számít a munkaerőpiacon, mely magában hordozza a GDP növekedését, a munkanélküliség csökkenését. Az ebből származó hasznot a nevelőközpontok fenntartására fordítják.
Továbbá ezek az intézmények szintén új munkahelyek létesülését eredményezik, ezáltal is csökkentve a munkanélküliséget.
A csecsemők átadás után az első néhány hétben az előnevelőbe kerülnek, ahol szakképzett csecsemőgondozók készítik fel őket az alkalmassági vizsgálatra, mely során eldönti a speciálisan képzett orvosokból álló Alkalmassági Tanács, hogy a gyerek hasznos részét képzi-e később a társadalomnak. Negatív eredmény után gyors, humánus halál vár rájuk, testüket pedig a legközelebbi fehérjefeldolgozóba küldik újrahasznosításra. Az életből való kizárás oka lehet bármilyen örökletes betegség, testi deformitás, és egyéb genetikai defektus is. A folytatólagosan selejtes csecsemőket világra hozó anyákat véglegesen kizárják a szaporodási programból, mely egyúttal műtéti módon történő meddővé tétellel is párosul. Az eljárás alapjai egy korábbi cikkben már leközlésre kerültek, azonban azóta újabb információk láttak napvilágot, melyek arra engednek következtetni, hogy a későbbiekben a rendszer része lesz egy úgynevezett fajnemesítési program is, melybe a népnevelésből frissen kikerült ifjú felnőttek közül hasznosítanak erre a célra felkészített tenyészpéldányokat.
A vizsgálaton átesett csecsemők a kisdednevelő egységbe kerülnek, ahol egyéves korukig foglalkoznak velük, majd egy újabb alkalmassági vizsgálatot követően egy bentlakásos bölcsődében kerülnek elhelyezésre. Itt kezdődik el az ifjak szocializálása, felkészítése a tömeges nevelésre, ami a későbbiekben vár rájuk. 3 éves koruk után az óvodai részlegbe kerülnek, ahol megkezdődik a tényleges oktatás, egy speciálisan erre a célra tervezett tanprogram keretein belül, mely felkészíti a gyerekeket az új világrend alapjaira. Ekkor ismerkedhetnek meg az alapszintű vallási, és ideológiai elvekkel, melyek későbbi életük meghatározó pillérei lesznek, hatékony polgárrá téve őket a társadalom gépezetében. Az így felnövő első generáció tagjai már csak a (Fidesz által jóváhagyott) történelemkönyvekben, illetve a kötelező hittani foglalkozásokon találkozhatnak a család fogalmával. Természetesen előtte az alapvető hittételek is megváltoztatásra kerülnek, hogy minél jobban alkalmazhatóak legyenek a nevelésben. A kapcsolódó tárgyalások, illetve kenőpénzforgalom már megkezdődtek a különböző vallási elöljárókkal.
Az óvodai alkalmassági vizsgálatot követően az általános iskola veszi át a növendékeket, ahol tovább folytatódik az ifjú elmék formálása, itt kerülnek különféle képességeik alapján eltérő nevelési ágazatokhoz a gyerekek. Az esetleges deviáns magatartásformákat, művészi hajlamokat csírájukban igyekeznek elfojtani, kizárólag a közmédia által terjesztett propagandához szükséges alkalmazott művészethez különítenek el speciális csoportokat. A növendékek mindennapos, intenzív testnevelés-oktatásban is részesülnek, ennek később a profi futball, és a katonai állomány emberanyag-szükségletének kielégítésében lesz kiemelt szerepe. A többi sportág marginális szerepet képez a kerettantervben. A nebulókkal nemzetet éltető, és az ellenzéket elítélő jelmondatokkal énekeltetnek, hogy politikai nézeteik hamar a megfelelő irányba orientálódjanak. Ebben az iskolai szakaszban kezdik el tanítani a cenzúrázott történelmet, irodalmat, melyek a szükséges módon formálják az ifjak szellemi fejlődését. A természettudományoknak alacsony jelentőséget tulajdonítanak, az ebben mégis jártas diákokat megkülönböztetett nevelési ágazatba sorolják. A nevelési ágazatok a később kialakuló kasztok előfutárai, melyek biztosítják, hogy a fejlődő gyerekek a kötelezően követendő életpályamodelljükhöz a lehető legjobban illő képzést kapják. Ilyen kasztok lesznek a későbbi képzésekben a focisták, katonák, munkások, szolgák, agrárok, mérnökök, politikusok, televíziósok, nevelők, orvosok, államrendőrség, hivatalnokok, és a tenyészállomány. Az utódlásban résztvevőkön kívül minden más polgárt ivartalanítanak. Az általános iskolai évek folyamán a képességek,, intelligencia, és genetikai adottságok alapján folyamatosan válogatják le a gyerekeket, a képzés végére mindenkinek eldől, hogy miként folytatódik tovább az élete. A lemorzsolódókat, renitenseket természetesen kizárják a programból, ami a megszokott eljárást vonja maga után.
A középiskola helyét átvevő nevelési ágazatokban az államilag megtervezett szakoktatás kezdődik meg az ezt megérő kamaszoknál, mely során elmélyítésre kerülnek ismereteik az új kasztjukról, feladataikról, és az elfogadott viselkedési normákról. Életük ezen szakasza öt évig tart. Ekkor léphetnek először a külvilággal kapcsolatba, kezdetben csak képeken, filmeken, később a cenzúrázott interneten, és az államilag felügyelt televízión keresztül.
A nevelőintézet falain túlra legelőször a képzés végén mehetnek ki az immár fiatal felnőtté érett egyedek, ekkor az alsóbbrendű kasztok, mint a munkások, agrárok, szolgák, focisták és az államrendőrség munkához is láthatnak a kijelölt szolgálati kerületükben. Ekkor kapják meg beosztásukat az új otthonukként szolgáló, kifejezetten a hivatásuk betöltéséhez legalkalmasabbra tervezett úgynevezett életviteli egységekbe, melynek pár tíz kilométeres körzetében fogják várhatóan egész életüket leélni. A focisták esetében ezek sporttelepek lesznek, melyek biztosítják a mindennapi jó erőnlétüket, hogy a válogatott mérkőzéseken mindig a legjobb (narancssárga) színben tüntessék fel a hazai futballt. Erős túlhajszoltságuk miatt hamar kényszernyugdíjazásra kerülnek, 35 éves korukban más, alacsonyrendű kaszt tagjaivá képzik át őket.
A magasabb rendű kasztok további speciális képzésekben részesülnek, ami újabb 2-4 évig tart. Kivételt a tenyészállmoány képvisel, mely tagjait azonnal felhasználják a szaporításhoz. A férfiak örökítő anyagát naponta gyűjtik, a női egyedeket pedig művi megtermékenyítésük után elkülönített egységben szállásolják el. Itt biztosítanak számukra minden, a magzat egészséges fejlődéséhez szükséges körülményt. Sikeres ellést követően néhány hónapon belül ismételten inszeminációra kerül sor. Ebben a folyamatban a résztvevők maximális életkora 30 év, az idősebbeket a selejtes magzatok kialakulásának növekvő veszélye miatt kizárják a programból. Ez egyben megsemmisítéssel is jár, ugyanis ezeket az embereket nem készítik fel az önálló életre, sosem találkoznak a külvilággal, így egyedül életképtelenek lennének.
Maximális életkor egyetemesen miden polgárra vonatkozik: a munkásokra, agrárokra, szolgákra, államrendőrségre 50 év, a tenyészeken, focistákon, politikusokon kívül mindenkire 60 év. A politikusok a 70 éves kort is megérhetik, kivételt a mindenkori államfő képez, számára nincs korhatár. Ugyanakkor a törvény ugyanezt a kitételt Orbán Viktor, családtagjai és utódai személyeivel kapcsolatban is lehetővé teszi. Számukra a népnevelés sem kötelező. Az életkori limit betöltése után begyűjtőosztagok gondoskodnak a humánus halálról, és a tetemek újrahasznosításáról.
A törvénytervezet rendelkezik az infrastrukturális feltételek megteremtését illetően is: mire az első emberek kikerülnek a programból, már a gondosan megtervezett életviteli egységek fogadják őket. Addigra minden nagyobb városnak minimum 50000 fős stadionja is lesz. Időközben a népnevelésben részt nem vevőket is integrálják a rendszerbe, miután az új genetikai, fiziológiai, és életkori szabályok alapján megszűrték a lakosságot. Legelőször az idősotthonokat ürítik ki, ott épülnek meg az első létesítmények.
A tervezetet hamarosan egyhangúlag megszavazza az országgyűlés, 2016 január elsejétől lép életbe.

Óvodás sztori

Egy borongós, ködös decemberi péntek reggelen a telefonom ébresztője zökkentett ki mámoros álmomból, és ébresztett rá a felismerésre, hogy egy szokványos másnapossággal és melózással indított, majd később nagyfokú zülléssel és magas precizitással kivitelezett szétcsúszással folytatott napnak nézek elébe. Megfordult a fejemben, hogy fel kéne öltözni, de a probléma megoldotta önmagát, ugyanis a hátizsákomat is beleértve teljes ruházattal magamon ért a reggel, a bejárati ajtótól nem messze a padlón fekve. Gyorsan letisztogattam a bőrkabátomról egy meglehetősen szétterjedt állapotban díszelgő okádékfoltot, majd a zsebemben fellelt maradék jéger sebes elfogyasztásával letudtam a fogmosást is. Ezután felhajtottam egy liter Kobra energiaitalt, majd igen gyorsan, és kiváltképp zsírosan megreggeliztem, és siettem hűséges Ifám volánjához, hogy még idejében beérjek az oviba.

A szemfüles olvasó most kiszúrhat némi következetlenséget az előző sztorikban felvázolt munkaköreim és a jelen állapot alacsony szintű kontinuitását illetően, így egy kis fejtágítás következik. Néhány, ételmérgezéssel igencsak összefüggésbe hozható rejtélyes haláleset arra késztetett, hogy egy időre jegeljem a tóparti kifőzde témakörét, így gondoltam más munka után nézek, lehetőleg a szakmán belül. Ekkortájt kerestek egy, a lakóhelyemhez közel álló, kissé alacsony költségvetésből gazdálkodó óvodába szakácsot, így kisvártatva újra egy konyhán találtam magamat. Tudvalevő ugyanis, hogy az említett intézmény csőd közeli állapota miatt némi leépítésen esett át mind személyzetet, mind minőséget illetően, így keresve sem találhattak volna jobb séfet nálam, ugyanis mindig is élen jártam az alapanyagbeszerzés és a hulladékkezelés költséghatékony és egymással magas korrelációt mutató, szakszerű levezénylésében. Emellett némi extra feladatkörrel is megbíztak: az említett emberhiány miatt, amikor nincs munka a konyhán, nekem is be kell segítenem a kölkök pesztrálásában. Ennyi elég is az ismertetőből, mert ez idő alatt pontosan tizenhat kisebb fokú közlekedési szabálysértést, három közúti veszélyeztetést, és egy módfelett szórakoztató gázolást sikerült összehoznom. Sajnos nem embert, ezúttal egy műanyag kismotort zúztam össze, amiről még idejében leugrott megszeppent gazdája. De ettől függetlenül megért egy zsigerből jövő, komisz kacajt.

Megérkezvén a parkolóba jó néhány kollégának keresztbe tettem, ugyanis pontosan ilyen módon sikerült leállítanom délceg teherautómat az ott várakozó egyéb gépjárművek általánosan elfogadott hossztengelyéhez képest. De hát most mit tegyek, másnapos vagyok, bíbelődik a fene azon a szűk helyen, odafigyelve a többiek ótvar állapotban lévő, lelakott Suzukijaira is, amiket azért néha mégis sikerül gondatlanul meghúznom. Sebaj, idővel úgyis a roncstelepen kötnek ki, én csak elősegítem a folyamat gyorsabb lezajlását. Bementem, felkészültem a hamarosan megejtésre kerülő reggeliztetésre, közben váltottam pár szót az egészen baszható kolléganőkkel is. Mivel én vagyok az egyetlen férfi alkalmazott, így kedvemre válogathatok a felhozatalból, néhányukat már meg is környékeztem céltudatos közösülési szándékommal, egyesek hajlandónak is bizonyultak rá. Ezt a munkanapomat is hasonlóan indítottam, a konyhapultra a kétnapos kenyér és a romlott párizsi helyett ezúttal is formás seggek kerültek, a készülőben lévő kakaóba pedig a gyorsan lezavart, heves aktus folyékony melléktermékei. Ezután a zsebemben dudorodó jégerből húztam egy nagyot, majd a maradékot beleöntöttem a teába, a kölkök szerint így nagyon finom. Gyorsan összegányoltam a szendvicseket némelyikükbe egy-egy mélyről felkrákogott, sunyi köpetet is elhelyeztem, mert fogytán volt a majonéz. Az a jó a gyerekekben, hogy még minden poén új nekik, nem olyan kritikusak az étellel szemben mint a felnőttek, kevésbé ismerik fel ha megromlik valami, és ha kutyahúsból van az ebéd. Miután a pufók ovisok jóllaktak, elindultam a szokásos beszerzőkörutamra, mely ezúttal a környék olcsó kategóriás éttermeit érintette, ugyanis ezen egységek személyzete örömmel szabadul meg a már eladhatatlanná vált maradéktól, hogy alacsonyabb legyen a hulladékkezelési költség. Bennfentesként jól ismerem ennek a mechanizmusnak a működését, nem ritkán kétszer-háromszor is megjárja a konyha - vendég asztala - tálcagyűjtő - konyha ciklust egy adag élelem, mire reális alternatívává válik, hogy végleg meg kéne szabadulni tőle. De a gyerekek nem fizetnek az ételért, így náluk néha ennél többször is körbejár a finom falat. Méghozzá a már sokat tapasztalt, veterán éttermi fogások. Amit meg többször is fel lehet szolgálni, az csak jó lehet, a gyerekeknek meg természetes, hogy a legjobb jár. Én már csak ilyen karitatív ember vagyok. Ezek után az utam a közeli sertés- és marhatelepekre vezetett, ahol alkalmanként akad egy-egy betegségben elhullott állat, ami szintén erős megszabadulási késztetést okoz az üzemeltetőknek különböző járványügyi megfontolásokból. Így természetes, hogy némi kenőpénzért cserébe megszabadítom őket a kellemetlen problémaforrásoktól. Nem is értem, eddig miért nem kaptam Nobel-békedíjat segítőkész hozzáállásom miatt. Ezt követően az áruházakat szabadítom meg a lejárt szavatosságú élelmiszerektől, végül némi fáradt olajat csapolok az egyik gyorsétterem mögött, és irány vissza, készülni kell az ebédre.

A mai menü bűzös moslék redvagolyókkal, akarom mondani finomfőzelék fasírttal. A kétes eredetű alapanyagoktól meg se szabadulhatnék jobb módon, a gondosan megválasztott fűszerezés még a legmakacsabb penész vagy rothadás könnyen felismerhető jellemvonásait is képes ízlésesen elfedni. Elővettem a két héttel ezelőtti, hasonló módon fogant főzelék lefagyasztott maradékát is, hogy az se vesszen kárba. Ráférne úgyis a frigóra némi takarítás, a héten már a második idegen eredetű döglött patkányt találtam benne, amit nem én tettem oda. Na, mindegy, legközelebb pörkölt lesz, jók lesznek abba. Apropó pörkölt, szeretek igencsak zsíros, laktató fogásokat elkészíteni a kis zabagépeknek, ugyanis ha alaposan eltelnek, hajlamosabbak nyugton maradni a csendes pihenő alatt, ami számomra fontos szempont, ugyanis ebéd után az egyik nagycsoportban nekem kell felügyelnem. Az elmúlt hetekben szemmel láthatóan meghíztak a lurkók, lehet pár hónap múlva tarthatnék egy remek vágást némely zsírosabb példányból. Lassan el is készültek az ízletes falatok, elérkezettnek láttam vályúhoz szólítani az állatokat. De előtte még előkaptam néhány szem nyugtatót, és a kávédaráló segítségével ivólében feloldható állagúvá változtattam őket, hogy sokáig tartson majd az a szunyóka. Szoktam tenni az óvónők kávéjába is, így kisebb érdeklődést tanúsítanak rendhagyó konyhai munkásságom iránt. Az éhes tömeg tetszését ismét sikerült minden különösebb nehézség nélkül elnyernem, így a maradék lefagyasztását követően takarodót fújtam a jóllakott kispöcsöknek, akiket a közeli patikából jutányosan leakasztott lejárt szavatosságú rivotrill példás gyorsasággal szenderített el. Pár óráig most nyugtom lesz felkiáltással megkerestem a hűtő mélyén lapuló söreimet, és nekiláttam céltudatosan megalapozni az optimális üzemelésemhez előírt sztenderd véralkoholszintet. két sör után még jobb ötletem támadt, sodortam magamnak egy masszív jointot, és átadtam magam az ellazulás egy magasabb fokának. Kifejezetten vicces dolog egy teli óvodai teremben alaposan betépni, a törpe bútorok, a sok alvó kölök egészen szürreális látképpé torzul, amikor elönti az agyamat a hatóanyag. Ilyenkor kedvem lenne egy baltával végigrohanni közöttük, és egyenként feldarabolni az összeset, de ezt majd az utolsó itt töltött munkanapomon ejtem meg. Ám hirtelen komolyabb problémáim is adódtak, mint ezen elmélkedni: rájöttem, hogy fel se bírok kelni, annyira be vagyok állva. Addigra a közben továbbra is folyamatosan abszorbeált sörök is megtették a kellő hatásukat, így kisvártatva azon kaptam magam, hogy próbálok a budira kimenni, de elérhetetlenül távolinak tűnt, mint rákos kisgyereknek, hogy legálisan kiszolgálják a dohányboltban. Gondolataim ekkor az egyik sarokban található akvárium felé kezdtek erőteljesen orientálódni, melynek kékesen derengő háttérvilágítása számomra tündöklő fényként ragyogott a nyomasztó, zord, végeláthatatlan alagút végén. Ólmos lépteimmel arrafelé kormányoztam körülményesen irányítható alantas testemet, majd hamarosan a lágy, megnyugtató monotóniával bugyborékoló levegőztető berendezésből kiszűrődő kellemes hangok kezdetben halk, később fokozatosan erősödő, dallamos csobogással egészültek ki, amint a húgyhólyagom tartalma a tudatlanok nyugalmával fel-alá úszkáló dekoratív díszhalak közé ürült. Ezt az idilli egyveleget alkalmanként - a helyzet komikus mivoltát megerősítvén - önfeledt vihogás is kísérte. Dolgom jól végeztével visszahuppantam a fotelbe, és folytattam a vedelést. Lassacskán úgyis felébred a jónép, melynek állandó lármája részegen, és a leszálló ágú betépés utóhatásait élvezve lényegesen elviselhetőbb zajjá szelídül. Van rendhagyó vizeletürítési szokásomnak egy pozitív hozadéka is: mióta rájárok a kis uszonyosok élőhelyére, nem szidom le Pistikét, amikor beleiszik a vízbe.

Hirtelen aggasztó fejleményekre lettem figyelmes a bélrendszerem irányából, bejelentkezett az aznapi kulaadag, intenzív kitörési szándékkal, és előjelző bélgázokkal felfegyverkezve, így záros határidőn belül lépnem kellett. A lehető legkörültekintőbb mozdulatokkal óvatosan kiosontam az udvarra, ahol a kölkök által folyton körülrajongott azonosíthatatlan eredetű labradorszerű eb pihent békésen a házában. Leguggoltam mögé, kissé megtámaszkodva rajta, majd egy masszív kábelt fektettem a földre, legalább gigabites sávszélességűt. Azután nedves tölgyfalevelekkel szakszerűen kitöröltem megfáradt ülepemet. Ezt követően elégedetten visszasomfordáltam a fotelembe, és hagytam, hogy a problémák megoldják önmagukat. Tudvalevő ugyanis, hogy a kutyák nem vetik meg az ürülék gasztronómiai célú hasznosítását, így rendszerint elfogyasztásra kerül a salakanyag, amitől megszabadulok titokban. De minden mást is felzabál ez a dög, a konyhán felmerülő szinte összes hulladékot képes jóízűen benyelni, így kiváltképp hasznát veszem egy-egy kétes eredetű alapanyagból komponált ételkülönlegesség előállítását követően a bizonyítékok eltűntetése céljából. Okos egy állat ez, tanulhatnának tőle a kölkök.

Közben ébredeztek a purdék, így elrejtettem az italokat, és kedvesen az udvarra invitáltam őket, hogy nyugodtan játsszanak csak a kutyával. Imádják simogatni, dögönyözni, az meg jámboran hagyja nekik, még össze is nyalogatja őket. A szaros nyelvével. szóval most se maradt el az ezen való víg kedélyű, enyhén visszafojtott kuncogás. Az óvónők szerint én egy aranyszívű ember vagyok, hogy ilyen vidáman tudok mulatni az önfeledten játszó lurkókon, csak hát nincsenek tisztában minden apró részlettel. No de amikor őket nyalogatja össze, azon is hasonlóan derülök. Lényegében a mostani délután is a megszokott lefolyási mintázatot követte: betintázva üldögéltem kényelmesen, és hagytam, hogy a kutya vigyázzon a gyerekekre. Én legalább különb vagyok a szüleiknél, akik szintén ugyanezt teszik, csak ők a tévével neveltetik fel a kis taknyosokat. Akadt pár renitens egyed is, akik többszöri kérlelésemre sem óhajtottak kifáradni a helyiségből, így gyorsan bekapcsoltam nekik a konzolt, és a GTA 5-öt. Ez mindig leköti őket annyira, hogy én közben nyugodtan tudjak lazítani. Gyorsan elő is vettem az aznapra gondosan elcsomagolt kokainadagomat, és egy csinos utcácskát húztam az egyik törpe asztalkán belőle, majd buzgón átadtam magamat a bűnös élvezetnek. Kell is az energia a délután további részéhez, mert hamarosan érkeznek a szülők, melyek még a gyerekeknél is idegesítőbbnek bizonyulnak alkalomadtán. A legtöbbször különféle cifra káromkodások, illetve változatos módokon és pozitúrákban lebonyolított nemi aktusokra utaló szókapcsolatok, és mozdulatok észlelése miatt panaszkodnak, de előfordult olyan is, hogy az egyik kislány otthon a konyhaasztalon hintőporból kihúzott egy utcát, és megpróbálta felszippantani. Hát vigyázzanak rájuk jobban, milyen egy züllött porontyokat hordanak ide ebbe a jó nevű intézménybe...

Amint a dolgos szülők apránként serényen elhordták a körülöttem hangoskodó problémát, kezdtem egyre felszabadultabbnak érezni magamat, így néhány anyukával való unaloműző flörtölés után elkezdtem szervezni telefonomon estére a bulit. Ugyanis többnyire maradok még pár órát miután mindenki lelép az épületből, egyfajta gondnoki teendőket is ellátok. Utána meg házigazdait is: kemény szétcsúszások színhelye szokott lenni a pöttöm bútorokkal berendezett csoportszoba, csak utána győzze az ember feltakarítani a vért, a hányást és a fekáliát. De egy ilyen jó helyszínt kár veszni hagyni, így viszonylagos gyakorisággal nem csak gyerekzsivajtól hangos a környék. Ez a nap sem lett kivétel, ahogy az alkalmazottak elhagyták a helyet, úgy lassacskán elkezdtek csordogálni a különböző mértékben szomjas egyének, és kezdetét vette a kőkemény züllés. Kisvártatva azon kaptam magamat, hogy egyre jobban magával ragadt a hangulat, szinte elborult az elmém, egyre brutálisabb fantáziák kezdték elönteni amúgy sem átlagosan működő agyamat. Egy újabb sörért nyúltam, de egyszer csak megszűnt minden körülöttem. Olyan volt, mint egy transzfázisos kvantummoduláció, mintha kiszakadtam volna a téridő-kontinuumból. Ez az állapot körülbelül egy másodpercig tartott, és utána arra eszméltem, hogy egy elhagyatott parkban fekszem egy padon, véres ruhában, a zsebemben egy leszakadt emberi ujjal, körülbelül reggel tíz magasságában. Lopakodó üzemmódban hazatipliztem, és eldőltem, mint egy tarkón lőtt zsidó. Még az előző napi Barátok Köztöt sem néztem meg.

Szar sztori 2

A déli napsütés pompás, festői színekbe öltöztette a meseszép tájat, amikor feleszméltem hedonista mámoromból egy nagy tócsa meglehetősen bűzlő hányásban, egy brutálisan megcsonkított fiatal ázsiai lány teteme mellett egy idilli erdei tisztáson. A madarak csicseregtek, szerintem túlzottan hangosan, ez okozta ily korai ébredésemet. De sebaj, előttem az egész nap, folytatnom kell a bulit, a Rockmaratonon vagyok, itt nincs megállás. Egyszer erről az estéről is lesz egy sztori, bár ennek lehetőségét nagyban csökkenti az említett időintervallumra vonatkozó emlékezetem teljes körű hiánya.
Miután elástam a hullát, az első utam a közeli tóhoz vezetett, melybe alaphelyzetben a nagydolgomat végzem, ám most különleges feladatot kapott a kellemes hőmérsékletű víztömeg: kimostam a vért, fekáliát (szerintem a kishölgy tegnap összeszarta magát valamiért), illetve az okádékot öltözetemből, majd hőn szeretett Ifám felé vettem az irányt, mely délcegen várt rám a parkoló egy kellemes, árnyékos részén, körülbelül öt fesztiválozót megfosztva az ott történő autóelhelyezés kellemes lehetőségétől. Ott rögtön felhajtottam egy liter Kobra energiaitalt, majd átnéztem a nap hátralévő részére vonatkozó, erőteljesen megtépázott programfüzetemet és örömmel konstatáltam, hogy viszonylag sok időm marad öncélú tevékenységeket folytatni, így gyorsan elővettem egy szimpatikus csilisbab konzervet a sok közül, és jó étvágyat kívántam magamnak. Ekkor hirtelen átfutott rajtam egy furcsa, bizsergető érzés, melyet lúdbőrözés követett. Rögtön tudatosult bennem, hogy ez a délután nem egy átlagos fesztiválnap szokványos részét képzi majd, ez lesz egész hetemnek a csúcspontja, valami katartikus, felemelő dolog van készülőben. Olyan érzés ez, mint amikor egy szerzetes hosszú, eredményes évek kolostori ténykedése után megvilágosodik, vagy amikor egy idősödő tudós több száz négyzetméternyi gondosan teleírt tábla múlva rátalál egy fontos, az eddigi fizika törvényeit végérvényesen felborító kvantummechanikai egyenlet egyik kulcsfontosságú együtthatójára. Igen, szarnom kellett.
Ekkor még annyira nem is vettem komolyan a készülődő eseményeket, elhessegettem a gondolatot, hogy majd úgyis becammogok szép lassan az Árkádba, és egy szabványos angolvécén adhatok teret barna színben tündöklő rituális önkifejezésemnek. Komótosan időt szakítottam egy körültekintő lerészegedés produktív kivitelezésére, majd lagymatag tempóban elballagtam a helyközi buszmegállóba, ahol már masszív létszámban tobzódtak a városba utazni vágyó maratonisták. Most felmerül a kérdés, hogy miért nem sokat látott járművemmel közelítem meg a célpontot. Ennek igen prózai oka van: itt nagy kincs az árnyékos parkolóhely, öt darab meg pláne az. Lassan meg is érkezett a szakadt parasztgyűjtő, így pár eltaposott gyengébb embertársamon történő keresztülgyaloglás után a buszjegy kifizetése közben azon morfondíroztam, hogy csoda, hogy erre a szakadt roncsra történő felszállásért nem kérnek egyből belépőt a közlekedési múzeumba is. Az ablakok nem nyíltak, pár perc múlva elkezdett drasztikusan emelkedni az utastér hőmérséklete, ezzel párhuzamosan egyre vehemensebb szagártalom kezdte finom szaglószervemet ostromolni. Ám nem sokáig voltam szenvedésre kárhoztatva, a sok büdös pronyó hamarosan egy életre szóló okítást kapott a megleckéztetést professzori szinten űző harcedzett végbelem által mesterien kivitelezve, ugyanis záros határidőn belül egy egész fúvószenekar költözött a kimeneti egységembe, és heroikus, hátgerinchasogató harsonahangversenyt hagyott hátra frenetikusan tajtékzó segglyukam.
Ekkor hirtelen mintha megállt volna az idő, kimerevített képkockaként suhant tovább a jobb sorsra is érdemes helyközi járat, a vérfagyasztó csendben csak a régi dízelmotor ósdi, andalító, és enyhén fájdalmas kerregése nyújtott valami morbid, de mégis megnyugtató monotóniát. Ez a körülbelül tíz másodperces intervallum már-már egy örökkévalóságnak hatott, ám lassacskán élet költözött a hirtelen döbbenettől elsápadt arcokra, a megmeredt tekintetekbe. Nem is akármilyen, kisvártatva azon kaptam magam, hogy bosszúvágytól tajtékzó, felbőszült szempárok egész serege bámul rám eleinte vádlón, később egyre kétségbeesettebben. Ugyanis lassacskán a bődületes bélgázfelhő minden apró zugát kitöltötte a szakadt Ikarus légterének. Egyszer csak egy zsigeri, halálhörgésre emlékeztető fuldokló öklendezés kellemes szimfóniája törte meg a csendet, melyet egy elementáris erővel előtörő okádékhullám követett. Ez volt az első fecske, kisvártatva újabb és újabb torkok nyíltak meg az agresszíven távozni szándékozó gyomortartalom feltarthatatlan hadoszlopainak hatására, fergeteges hányáskavalkádot, és fenomenális illatorgiát eredményezve. Pár perc elteltével nem maradt szinte senkin száraz ruházat, az egész járművet a sósav jellegzetes illata lengte körbe. Szerencsére én viszonylag jól kijöttem a szituációból, ugyanis az ablak, ami mellett ültem, tartalmazott egy viszonylag vastag sötétítőfüggönyt, így azt az első adandó alkalommal leszakítottam, és magamra terítettem, és az alatt vészeltem át a különös csapadékkal járó vad vihar erőteljes tombolását. Időközben be is érkezett a busz a pályaudvarra, így amíg mindenki önmaga szalonképes állapotba történő varázsolásával volt aktívan elfoglalva, a felelősségre vonás reális veszélyének teljes körű ismeretében csúcssebességgel, és kiváltképp feltűnésmentesen távoztam.
Meggyőződvén a terep tisztaságával kapcsolatban nem tudtam tovább elfojtani a velőtrázó vihogáshoz vezető, igen mélyen gyökerező késztetésemet, ám hamar be kellett látnom, hogy ez nagy hibának bizonyult. A robusztus metrószerelvény, aminek eddig az előszele fújdogált az állomáson, most szélsebesen tűnt fel a kanyarban, zabolátlan vágtázása végbelem jobb napokat is megélt kapui fel engem is helyváltoztatási sebességem fokozására motivált. Ekkor kezdődött vesszőfutásom a megváltást jelentő toalettek irányába, melynek a piros lámpán átrongyolva máris egy, az átkelést lassúsága miatt időben befejezni nem képes idős bácsi ropiként kettétörő sétabotja, és alantasan aláhulló összeaszalódott nyeszlett teste lett első mementója. Beérve az Árkádba kiábrándítóan magas népsűrűségű embertömeg fogadott, biztos, hogy csak az én bosszantásomra gyűlt össze ez a sok pronyó, hogy hátráltasson sürgős ürítési szándékom mielőbbi tettekre váltásában. De gondolom mindenki ismeri a jó öreg bölcsességet: a szükség törvényt bont. Engem meg nem olyan fából faragtak, hogy egy kis dzsungelharc visszatartana céljaim elérésében, így őrült tempóban kezdtem neki átkelni az értetlen pofákkal irántam viseltető, engem birkanyájra emlékeztető tömegen. Először pár, utamból későn kitérő idős néni tapasztalhatta meg, hogy nemcsak ők képesek tolakodni a piacon a farhátért, van, hogy őket is alaposan földhöz vágja a rohanó élet. Viszonylag sima haladásomat hamar feltartóztatta a mozgólépcső, ami az emelet irányába vezetett, elválasztva engem a hőn áhított budiktól. Nekifutásból vetettem bele magamat az előttem fokozatosan megnyíló embermasszába, körülbelül a feléig egészen sima is volt az utam. Ott egy undorító tolószékes nyomorék pöffeszkedett gördülő életterében, eltorzult arccal, valószínűleg genetikai selejtként jött a világra, és a szüleinek nem volt szíve megfojtani az újszülött osztályon egy megfelelően alacsony légáteresztő-képességű párnával. Pedig jobban járt volna vele, mert záros határidőn belül arra lett figyelmes, hogy hátrabukik, majd átugrom, lábammal a gyomorszájára érkezve, azután földet érésemet követően megfordulva teljes erőből lerúgom a lépcsőn, és gyönyörködök a látványban amint lavinaként zúdul alá mindenkit maga alá temetve. Nem hiába is hangoztatom mindig, az ilyen alsóbbrendű férgek csak a társadalom terhére vannak, most is mennyi embert rántott magával zuhanása folyamán. Olyanokat, akik akár valóban értékes példányai az emberi fajnak, de lehet, hogy pont most váltak maguk is szánalmas emberi ronccsá. Ahelyett, hogy ezt a guruló majmot még csecsemőkorában abortálták volna, majd értékes táplálékforrássá válhatott volna egy fehérjefeldolgozóban. De hát nincs mit tenni, elkorcsosult egy világban élünk. Ellenben az elmélkedés ideje nem most van, jelenleg a személyemet serényen előremozdító lábaimé, és az egyre keményebb igénybevételnek kitett záróizmomé a főszerep. Folytattam is utam szélsebesen a mozgólépcsőn, melynek egy gondatlanul széttaposott csivava lett az eredménye, gyönyörű sáros bakancsomat rútul összepiszkolva belsőségeivel.
A felső szinten az étkező részlegnél egy ideig simán törtem előre, a birka nép kötelességtudóan adott üres ösvényt maga között. Ám nem sokáig örvendhettem a könnyű vágtának, hamarosan a sűrűjében találtam magam, egy nagy létszámú óvodás csoport képzett kellemetlen akadályt a célom és köztem. Túlzottan nem rágódtam a felmerült probléma súlyosságán, egyszerűen átgázoltam az apró testeken, eleinte rajtuk taposva, később a gyorsabb helyváltoztatás érdekében párukat alaposan felrúgva, végül a korláton át az alsó emeletre hajítva őket. Az igazat megvallva szívesen megnéztem volna, hogy kinek a fejére potyogtak a bömbölő kölkök, de hát nagyon sietnem kellett, nem pazarolhattam holmi szórakozásra a drága időmet. Ezután a kialakuló hangzavarnak köszönhetően egy viszonylag sima, ellenben sajnos nem túl hosszú tiszta szakasz követett. Messziről látni lehetett egy nyitási akcióra figyelmeztető táblát az egyik új üzlet bejárata fölött, és valószínűleg valamit jól eltalálhattak a marketingesek, mert igen nagy létszámú vevőkör gyűlt az ajtók elé. Ami az eladók öröme, az az én bosszúságom is volt egyben, szinte lehetetlennek tűnt az átjutás a balga csürhén keresztül. Ekkor kezdett a figyelmem egyre erőteljesebben a közelben sétáló, babakocsiban meglehetősen fiatal csecsemőt toló anyuka felé orientálódni, majd lassacskán a mozgásgörbém is felvette az ideális ívet. A másodperc tört része alatt kaptam ki a kis lurkót az anyai szeretet oltalmazó köréből, és a lábánál fogva a fejem fölött nagy lendülettel pörgetni kezdtem. Igen hamar eredményre vezetett az elképzelésem, ugyanis velőtrázó ordítással adta a tudtomra a kisded, hogy jelen tevékenységemmel kapcsolatban erőteljes kifogásai akadnak. Bennem ilyen probléma egyáltalán nem merült fel, szóval nem volt igaza. A megkülönböztető jelzés hatására hamar felém fordult minden tekintet, és nem kellett hozzá sok idő, hogy átjárható méretű folyosó kezdjen kialakulni a kiszámított haladási irányom mentén. Némely önérzetesebb példány próbálta valamelyest utamat állni, de meggondolatlan és tolakodó tettüket síró csecsemővel történő pofánvágással honoráltam. Korábban nem is gondoltam volna, hogy egy kisbaba ilyen kiváló közelharci fegyvernek minősül hozzáértő kezekben, így a felfedezés öröme elégedett mosolyt csalt megfáradt arcomra. Időközben a célegyenesbe értem, így a kissé vérző, megtépázott, de még élő testet egy közeli kukába hajítottam, majd elképesztő erővel törtem a célom elérését jelentő retyó szent trónusára, egy keretéből kiszakadt ajtót, és kettő, szórakozásból alaposan lerúgott piszoárt hagyva magam mögött.
Ekkor eszméltem megdöbbenten a szörnyű helyzetre: a hőn áhított ürítés temploma karbantartás miatt zárva volt, és kitartó püfölésemre sem mutatott hajlandóságot az ajtó személyem beengedésére. Az alfelem kínjai kezdtek elviselhetetlen mértéket ölteni, éreztem, hogy hűséges záróizmom már nem sokáig képes ellenállni a vadul hömpölygő Barna Sereg kitartó előrenyomulásának, így csúcssebességgel a mosdókagyló fölött találtam magamat letolt nadrággal, és a közelgő megkönnyebbülés gondolatától apránként kisimuló arccal. Katartikus földöntúli nyugodtság fogott el pár másodperc erejéig, mintha megszűnt volna a külvilág, megállt volna körülöttem az idő. Eggyé váltam az örökkévalósággal, miközben sokat látott tomporom formája ízlésesen felvette a kézmosó vonalvezetési karakterisztikáját, és lassacskán ernyedni kezdett az ánuszom kitartó szorítása. Bődületes intenzitással tört elő belőlem egy apró fosrészecskéket meglehetősen nagy sűrűségben magával hordozó finglavina, melynek hangzását a mosdókagyló drasztikusan felerősítette, főleg a mély hangtartományban rejtőző, alapjáraton kevésbé jól hallható basszusok kaptak kiemelt szerepet a gazdag nyitány után dinamikusan felépülő, sokrétűen hangszerelt szimfóniában. A remek összhatást mesterien kiegészítette a lefolyó lágy gurgulázása, amint új ízekre kíváncsi, avatott borkóstolóként nyelte el a híg halmazállapotú fekáliát. Közben a fejem enyhén vörösödni kezdett, amint ismét felszökött a belső nyomás, ugyanis elérkeztem kalandos székelésem legembertpróbálóbb szakaszához: végbelem teljes terjedelmében felsorakozott harcra készen a támadni készülő bűzös had, megindult a heroikus küzdelem a kitörésért. Hatalmas, szépen visszhangzó ágyúdörrenésként csapódott a fém mosdókagylóba emésztőrendszerem eddigi talán legkeményebbre aszalódott produktuma, melyet bő lére eresztett foshullámok, átmeneti félkemény sztenderd szardarabok, és tolakodó bélgázkitörések kísértek, az emberi fül által érzékelhető frekvenciatartomány egyre nagyobb részét lefedő változatos hangversennyé állva össze. Ebbe a hangzásképbe hamar becsatlakozott a vécés néni visszafojtott öklendezésének, majd kitárulkozó okádásának lágy nesze is, tovább emelve királyi székelésem amúgy sem alacsony fényét. Kisvártatva azon kaptam magamat, hogy a miattam kialakuló extrém igénybevétellel tovább dacolni nem tudó alkalmatosságban drasztikusan elkezdett emelkedni az ürülékszint, lassan farpofáim partjait kezdték mosni a tajtékzó hullámok. Kezdtem reális veszélyfaktorként gondolni a tényre, hogy az egész seggem csupa szar lesz, így elkezdtem ügyesen helyezkedni, de minduntalan csak csökkent a távolság köztem és a háborgó tenger között. Végül már a kezeimen támaszkodtam előregörnyedve, egy olyan bizarr pozitúrában, amit akár egy elcseszett hippi is végrehajthatna egy könnyed délutáni jóga alkalmából. A helyzet humorossági faktorát tovább fokozta a közben abba egy pillanatra sem maradó salakanyagkibocsátás új helyszínekre történő kiterjedése is, először a csapot tettem alkalmatlanná arra, hogy valaki gumikesztyű nélkül meg akarja nyitni, később egy végső, amolyan mindent bele típusú levezető fingás keretein belül a tükörre szóródott magas denzitású fospermet, teljesen átszínezve azt. Mire elfogyott a szabad felület, ahová termelhettem volna, szerencsére belőlem is kiürült minden oda nem való matéria. Úgy éreztem magam, mint aki újjászületett, és megszabadult korábbi gyarló élete minden hitvány momentumától.
Gyorsan a zsebemben található, vészhelyzeti célokat szolgáló toalettpapír irányába kezdett összpontosulni minden figyelmem, de annak mennyisége elégtelennek ígérkezett alfelem szakszerű, és gondos megtisztításához, így félmunkát végezve cowboyjárásban a szomszédos pelenkázó felé vettem az irányt. Ott ráleltem a finom, fehér textíliával borított, csecsemők tisztába tételéhez használatos állványra, amire most sokkal nehezebb feladatok vártak. Párszor alaposan végighúztam rajta több különböző szögben a hátsómat, amíg minden területéről sikerült alaposan eltávolítanom a lerakódásokat. Ezután elegánsan visszahúztam a nadrágomat, és észrevétlenül távoztam az egyik szervizfolyosón keresztül, melynek kiváló akusztikáját egy búcsúszellentés segítségével élveztem ki. Már csak egy jól megérdemelt sör előbányászása maradt hátra egyik zsebemből, mellyel megkoronáztam ezt a remekül sikerült délutánt, és tovább folytattam elkötelezett zarándoklatomat a lerészegedés kalandos ösvényén.

Büfés sztori

Kellemes délutánra ébredtem csodaszép tóparti nyaralómban egy meglehetősen gátlástalan, alkohol- és kábítószerfogyasztással töltött este után. Megkoronázván előző napi élményeimet kisvártatva a mellékhelyiségben találta magam, ahol egy bődületes és módfelett kielégítő szarás közben nosztalgikus gondolatok öntötték el nem létező szívemet. Borászatom már egy ideje megszűnt, mert pont útban volt egy nagyszabású autópálya-építésnek, így igen jutányos summa ütötte markomat, melyből új életet kezdhettem. Mondjuk pár ismerősöm segítsége is kellett a földmérők körében a jó üzlethez, de ez már részletkérdés.

Sosincs késő valami újba belefogni, rég elmúlt már az egyetemi kolosszális székeléseim felemelő időszaka, a szippantós korszakomra, a retyóra loholás közben felrúgott hikomatra is a feledés leple hullt. Mostanában egy idilli tóparti üdülőövezet szabadstrandján üzemeltetek egy egész jól menő büfét. A jól menő megnevezésben természetesen némi turpisság is közrejátszik, ugyanis kiváltképp előremutató, és innovatív módon menedzselem az alapanyagbeszerzését a vállalkozásnak.

Miután kiürültem, neki is láttam fejemben felmérni a rám váró teendőket, ugyanis fel kellett készülnöm a hétvégén várható nagy forgalomra. Gyorsan felhajtottam egy liter kobra energiaitalt, zabáltam egy szaftosat, és máris platós Ifám volánjánál találtam magamat, úton a közelben üzemelő állatmenhely felé. visszajáró vendég vagyok, jól ismerem a tulajdonost, aki véleményem szerint meglehetősen korrupt egyén. Valószínűleg nem folyik be elég suska a felajánlott adószázalékokból, így örömmel szabadul meg a létszám feletti jószágoktól, hogy ne kelljen az etetésükre költeni. Kóbor ebet, macskát pedig gyakran szállítanak oda, én meg gyakran szállítok el. Némi állateledellel én is támogatom a létesítmény üzemeltetését, cserébe ez a kis titok rejtve marad örökre. De erről majd pár liter vérrel később. Akárki akármit is mond, rendkívül jó húsalapanyag válhat egy megunt kedvencből, csak érteni kell a feldolgozásához. A hamburgerhúsba keresve sem találhatnék jobb összetevőket. felpakolva pár kíváncsi szemekkel fürkésző kutyust már száguldottam is a büfém felé, szeretem hamar letudni a fuvart, nehogy összepiszkítsák a platót. Megérkezvén a konyhába baltát ragadtam, majd szakszerűen lefejeztem a jobb sorsra is érdemes házőrzőket, a kivéreztetést és nyúzást követően neki is láttam a feldolgozásnak. hamarosan már egy hétre elég hamburgerhús várta, hogy jól fizető éhes szájak ízletes martaléka legyen.

Ez után megvizsgáltam a húsok tárolására szolgáló hűtőszekrényeket, és megdöbbenten tapasztaltam, hogy a pulykahúsnak elkülönített rész meglehetősen az üres állapot felé konvergál, pedig hétvégente mindig akciós a pulykasült, és remekül is fogy. Így egy kis éjjeli fürdőzéshez kaptam kedvet, mert közben már besötétedett, az éj leple alatt pedig kiváló lehetőségek adódnak a tóban. Nem csak a fürdésre, de a hűtőszekrény feltöltésére is, ugyanis gyanútlan hattyúcsaládok pihennek ilyenkor a közeli nádas szélénél, vadászatra rendkívül alkalmas állapotban. Meg is ragadtam kedvenc csapszegvágómat, és elmerültem a hullámok között, majd nesztelenül a hattyúk közé lopóztam. Elég mélyen alszanak ezek a dögök, így fel sem tűnt nekik, ha egyikük nyaka köré helyeztem a robusztus szerszámot, majd csattintottam egy masszívat, és az élettelen test lassan vértócsát engedett maga köré. A fiatalabb példányokat többnyire meg egyszerűen lehúztam a víz alá és hagytam megfulladni. A csirkehús is fogytán van. Miután biztosítottam a következő heti utánpótlást, következhetett a feldolgozás, ugyanis bármennyire jól is fizetem le az ÁNTSZ ellenőreit, ha egész hattyúk vannak a fagyóban, az nem jó ómen. A nagy hentelésben alaposan elfáradtam, így az esti Barátok Közt rész megnézése elmaradt.

Másnap kipihenten, és viszonylag korán ébredtem, így úgy döntöttem a reggeli kötelező anyagcsere után, hogy ellenőrzöm a közeli erdőben pár napja gondosan kihelyezett medvecsapdáimat. És lám, az egyikben ott vonaglott egy segítségért nyöszörgő bűzös hajléktalan. Valami zsenge vadhúsnak jobban örültem volna, de hát ez van, a légy sem válogat, hogy melyik szart eszi meg, a strandoló népek úgysem észlelik a különbséget, hogy pontosan miből is van a bécsi szelet. Jelen esetben bácsi szeletnek is nevezhetném. Node félre az elmélkedéssel, itt most kemény munka folyik. Amikor odaléptem a ronda csöves mellé, hirtelen felcsillant a szeme, hogy végre kimenekíti valaki szorult helyzetéből, de hamar rá kellett jönnie, hogy a megváltás egy kicsit más formában érkezik aznap. Láttam is, amint elkerekedik a szeme, amikor elkezdtem kigombolni a nadrágomat, és az Örömódát vidáman fütyörészve nekiláttam levizelni a kapálózó testet. Utána hőn szeretett Ifám volánjához pattantam, majd andalító plittyegések közepette óvatosan rátolattam a bal hátsóval a fószer fejére. Földöntúli öröm járta át lelkemet, nosztalgikusan gondoltam vissza korábbi erdei gázolásaimra. Ez egy olyan dolog, amit sosem lehet megunni, akárhányszor is ismétlem meg, mindig tud valami újat mutatni. Ez egy életérzés.

Be is táraztam az emberi fogyasztásra alkalmasnak titulált részeket a helyükre majd a korábbi mészárlásaim nyomait is összegyűjtve tettem egy tiszteletkört a menhelyen. Mint mondottam, kevés a pénz az állatok etetésére. Egy frissen ölt macskával a zsebemben visszafelé száguldva időközben már a napi nyitáson járt az agyam, finom falatok elkészítésének a gondolata hozta meg egyre jobban a kedvemet a naphoz. A fürdőző emberek hamar megéheznek, és én mindig készségesen állok a szolgálatukra, nem mindennapi fogásaimmal. Hamar neki is láttam a hamburgersütésnek, mielőtt még a melegben érezhetővé válik a sarokban rothadó hagyma jellegzetes illata. Hálás étel a hambi, a húspogácsába szinte bármit bele lehet darálni, így az sem zavaró, hogy a konyhában nyüzsgű csótányok és egyéb rovarok belemásznak a darálásra váró alapanyagba. De hát nem egy olyan hatalmas vállalkozás az enyém, nem engedhetem meg magamnak a folytonos takarítást és higiéniát. A vásárlók meglehetősen árérzékenyek, és valahol meg kell fogni a kiadásokat. ha hajlandóak lennének többet fizetni, talán emberi fogyasztásra alkalmas lenne a hamburger. Talán. Bár akkor inkább zsebre vágnám a plusz hasznot, hogy legyen mit elinni.

Apropó vedelés, néha szinte egész napokat töltök a büfében, így a szórakozást is helyben kell megoldanom. Gyakori, hogy körültekintően lerészegedek. Aznap is úgy tettem. Néha kell is valami ami butít, mert a vevők alkalmanként módfelett elviselhetetlenek. Jönnek mindig a hülye kis igényeikkel, pedig ez nem egy ötcsillagos szálloda elit étterme, hanem egy züllött kifőzde, ahol akkor akciós a gyros, ha megromlik a kutyahús. Oda is jött hozzám egy ránézésre kétmázsás hölgy, hogy extra adagot kér belőle. Örömmel szolgáltam ki, közben félhangosan megjegyeztem: hát beléd fér is. Ilyenkor persze jön a hiszti és a felháborodás, de aki sokat vinnyog, annak még bele is köpök a kajájába. Szeretek magamból adni annak is, aki ezt alapvetően nem érdemelné meg. Múltkor az egyik meg visszahozta a salátát, hogy fonnyadt, meg talált benne egy hernyót. Hát ennyi pénzért mit vár, pillangót?! Lassacskán kezdett a véralkoholszintem idomulni a vásárlók által okozott stresszhez, így gondoltam ideje nekilátni a gyrosnak. A korábban említett romlott hús gyorsan terítékre került, majd miközben süldögélt, és volt némi üresjárat, elvonultam a konyhába önkielégíteni, ugyanis ennek a folyamatnak a produktuma az egyik titkos összetevője a gyroshoz kapható tzatziki szósznak. alkalmanként otthon is fejem magamat, majd összegyűjtve a matériát  elteszem későbbre, mert nem mindig jut idő elverni a bohócot, viszont a szósz gyorsan fogy. Mindent a vevőkért.

Lassacskán kedvet kaptam a "pulykasült" elkészítéséhez is. A kicsi, alaposan és kiváltképp ízlésesen megfűszerezett pecsenyék mindig is közel álltak a fogyasztók szívéhez, eddig csak elégedett mosolyokat, és pozitív kritikákat észleltem a termék eladást követő utóéletével kapcsolatban. Ez biztos azért van, mert ahogy elkészítem, az szívből jön. Mégsem, eltévesztettem a szervet, a húgyhólyagomra gondoltam. Ugyanis a páclé javarészt az abból ürülő, sörök által optimális ízvilágúra higított, enyhén sárgás folyadékból tevődik össze, melyet a gasztronómiai felhasználását mellőző egyének tudatlanul vizeletnek neveznek. Pedig ez egy csodaszer, remekül feldobja a hattyúhús amúgy is markáns zamatát, és karakteres esszenciájával eltereli a vásárló figyelmét a romlott sültkrumpliról, ami köretként jár hozzá.

Hamarosan érezhetően kezdett növekedni a forgalom, alig győztem a megrendeléseket, a nagy iramban az elfogyasztott alkohol is megtette a hatását, így az egyik fazékba abszolváltam a gyomortartalmamat. Gondoltam, ha már így alakult, nem hagyom veszni a matériát. Záros határidőn belül ki is írtam a táblára: hamarosan gulyásleves kapható. Hálás étel a gulyás, amikor már eladhatatlanul ramaty állapotba kerülnek a zöldségek, mindig főzök egy kondérral. Mehet bele bármilyen hús, ebben az esetben például az erdei hajléktalanból láttam neki elkészíteni. Rájöttem egy ideje, hogy a hányás rendkívül jó állagjavító és ízfokozó, ínycsiklandóvá varázsolja a leveseket, így nem is baj, ha néha kicsusszan egy ravasz róka. Most felmerülhet a kérdés, hogy miért italozok munka közben. Ennek prózai oka van: amióta egyszer ügyetlenül beleejtettem egy pörköltbe az aznapi kokain adagomat, inkább olcsóbb tudatmódosítók után néztem a büfében töltött időkre. Plusz az ilyesmik hatására előfordult olyan is, hogy teljesen valóságalapra emelkedett a beleszarok a levesébe szófordulat. De szerencsére azt is sikerült eladnom, nem maradt a nyakamon.

Lassacskán kezdett beesteledni, a vevők száma fokozatosan apadásnak indult. Így megnövekvő szabadidőmben azzal szórakoztattam magam, hogy a konyhapulton, hűtőben, és a tűzhely fölött szaladgáló fürge csótányokat fújkodtam rovarirtóval, majd diadalittasan néztem végig, amit vergődő testük a sülő húsok közé pottyan. Közben végre sikerült a bal orrlyukamból a mutatóujjam segítségével kibányászni egy méretes fikóleumkristályt, aminek jelenléte már több mint fél órája bosszantott. Gyorsan belepöcköltem egy frissen összerakott hamburgerbe, amiért egy idegesítő, nyolcéves forma kislány állt sorba. Örülhet, hogy nem számoltam fel neki felárat érte. Időközben észleltem, hogy a fritőzben vészesen csökkent az olaj mennyisége, így az utántöltésen kezdett el járni az eszem, ám a készletekből kifogyván nem sok választásom maradt. Felmásztam dédelgetett Ifám platójára, ahol az előző csere alkalmával képződött felesleges motorolaj volt elhelyezve az egyik sarokban, hogy a megszokott erdei tavacskába öntsem. Ügyesen kipótoltam vele a hiányzó mennyiséget. Amennyire össze volt már mocskolódva a sütéshez használt olaj, szerintem még javítottam is vele az állagán. Na mindegy, egy napot még kibír, aztán leszűröm és mehet a tankba, mert drága a gázolaj. A környező gyorséttermekből meg ingyen vihetem el a használt sütőolajat, az megy a krumplisütőbe.

Lassan kezdett sötétedni, a vendégek elfogytak, így a zárásra került a sor. Felmarkoltam a kasszából a bevételt, majd hazaindultam, hogy harapjak valami finomat, aminek két kidöntött kresztábla, és egy vehemensen elgázolt tolószékes nyugdíjas lett az eredménye. Az élet apró örömei, ilyesmi nyomorékokat nem mindennap csap el az ember. Otthon zabáltam egy zsírosat, és megnéztem az előző és az aznapi Barátok Köztöt, majd a részegségtől egyszerűen eldőltem, mint az a motoros, aki múltkor fennakadt az erdőben a fák közé céltudatosan kifeszített drótkötelemben.